A TITKOS KÜLDETÉS
By: Kowi 121
1.fejezet : Feledés

A nap magasan járt. Hûs tavaszi szellõ járta át a tájat.
Tavasz közepe volt. Virágoztak a növények. Ahogy szétnézzünk
a tájon, egy alakot látunk. Nem, nem bocsánat három alakot
látunk. Az egyik, aki egy kislány, virágokat szedet és
virágkoszorút font belõle, a másik meg egy fura kinézetû
állatott etetett és õ maga is fura szerzet volt, a harmadik
még ennyit se tett. Csak ült egymagában egy fa árnyékában és
a gondolataiba mélyedt. Igen kedves olvasom, Sesshomaru és
kis csapata volt az.
-Mikor indulunk útra nagyuram?- kérdezte Yaken, Anu
megetetése után.
A nagyúr nem válaszolt. Úgy látszik egészen elmélyedett a
gondolataiba.
-Jellemzõ rá, ha én kérdezek akkor vagy válaszol lekezelõen
vagy nem! -mondta fél hangosan, de:
-Mit mondtál??- kérdezte Sesshomaru
Semmit nagyuram, semmit! -,,Én hülye nem tanulok a
hibáimból. Kutya démon, így sokak jobb a hálásak mint bárki
másnak .’’
Yaken beletörõdött, hogy választ nem igen kap. Ránézett még
egyszer a nagyurára aztán leült egy kõre és õ is gondolkodott.
*
A nap lemenõben volt. Egy alak ált a domb tetején és a tájat
kémlelte. Ki lehetne más mint Sessy. Megint a gondolataiba
mélyedt. Yaken unta a dolgot. Már 10x kérdezte meg, hogy
mikor kelek útra újra, de választ nem kapott. Rin békésen
szunyókált, bár õt is zavarta Sessy állapota, sose látta
ilyennek urát. Hogy milyen állapotban volt Sessy? Se Yaken,
se Rin nem tudta. Csak egy ember, az aki ezt okozta a nagy
és hatalmas Sesshomarunak. Végleg besötétedett és Sessy még
mindig a domboldalon ált. Yaken és Rin aludtak. Sessy
tekintete megrezzent és ajkai ezt suttogták:
-Yuku! Hol lehetsz most? -tekintete hirtelen kifejezéstelen
lett az elõzõhöz képest, melybõl érzéseket lehetett
kiolvasni, de ebbõl már semmit.
-Miért jöttél? -kérdezte
-Felejsd el õt! -szólalt meg egy idegen hang.
-Soha!! -mondta oly komolysággal mintha az élete vagy az
ereje múlna rajta.
-Õ már elfelejtett téged. Te is felejtsd el õt. Így lesz a
legjobb mindkettõtöknek. -folytatta az idegen.
-Nem érdekel, ha elfelejtett én SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI
ÕT. Csak akkor, ha õ kéri tõlem és a szemembe nézve. -és
elindult a társai felé.
Az idegen akivel beszélt az most alakot öltött. Egy férfi
volt, átlagosnak tûnõ külsõvel, de neki is manófülei voltak.
Megcsóválta a fejét és ezt gondolta:
,,-Akkor soha nem fogod elfelejteni a húgomat. Bár te leszel
az aki elõször elraboltad a szívét.
*
-Gyí!- hallatszott egy nõi hang mely édesen csengett a
fülben. Egy fiatal lány volt. Átlagosnak tûnt messzirõl, de
ha jobban megnézte az ember, felfedezhetett egy néhány
furcsaságot. Haja a megszokottnál más színû: Tûzvörös volt.
Ruhája úgyszintén. Szeme színe smaragd zöldek. A lova éden
fekete színû. A tájon amelyen lovagolt, mintha a tenyerét
úgy ismerte. Fellovagolt egy magas dombra, onnan tisztán
látszott a felkelõ nap és egy kicsiny , de annál
forgalmasobb falu. Belovagolt a faluba, ottan megállt egy
ház elõtt és bekiabált:
-Taki, gyere! Emlékszel mit ígértél nekem tegnap? -kérdezte
a lovas.
-Egy pillanat Yuku! Felnyergelem Szelest és indulhatunk.
-felelte Taki. Miután Szeles készen ált az útra elindultak.
,,-Hosszú út áll elõttünk, de annál inkább megéri.’’
-gondolta Taki miután kiértek a faluból.
-Mond, hogy van a barátod?- kérdezte Taki, úgy az út felénél.
-Megmondta nem a barátom csak ismerõs!! -emelte fel a
hangját Yuku.
-Jól van na, nem kell megenned -gúnyolódott. -Ha nem a
barátod akkor majd az én barátom lesz! -örvendezett Taki.
-Azt nem hiszem. Elõbb megölne minthogy beléd szeretne.
-mondta Yuku halál komolyan.
-Micsoda! -háborodott föl a halottakon Taki.- Hogy érted,
hogy megölne??? -kérdezte.
-Õ nem egyszerû eset....
-Hogy érted, hogy nem egyszerû eset????????? -vágott a
szavába és kezdett kiabálni.
-Úgy kérlek- folyatta a megkezdet mondatát Yuku- Õ egy
DÉMON. -ordította le a fejét Takinak aki meghökkenve nézett.
-Úgy érted, gyûlöli az embereket? -kérdezte félve a választól.
Igen és a félszelemeket. Engem azért tûrt meg maga mellet,
mert én is démon vagyok mint õ, de ne hidd, hogy egy
démonnak élete könnyû. -szontyolodott el.
-AHA- csak ennyit tudott mondani a elõzõ néhány szóra
-Siessünk, vacsorára haza kell értem. -szólat mag Taki ismét
és folyatták útjukat.
*
Ugyanabban az idõben, de máshol:
-Rin ébredj! Indulunk. -szólt Sessy.
-Nagyuram, merre folytatjuk utunkat? -kérdezte Yaken.
Reménykedve, hogy kap a kérdésére választ.
-Dél. -jött az egyszerû válasz.
-Sesshomaru, miért megyünk arra? -kérdezte Rin a maga
ártatlan módján.
-Azért megyünk arra, mert van ott egy kis dolgom. -mondta
kedvesen és megsimogatta a fejét.
-Miféle dolga van ott nagyuram?- kérdezte Yaken.
Bár ne kérdezte volna. A következõ pillanatban szépen és
ívesen szállt az égen a rúgástól amit Sesshomarutól kapott.
Hangos puffanás jelezte, hogy földet ért.
,,-AÚÚ!!!!!’’ -kiáltott föl magában Yaken.
-Nem hinném, hogy az orrodra kéne kötnöm a dolgaimat. Gyere
Rin indulunk.
-És mi lesz Anuval és Yakennel?
-kérdezte.
-Yaken majd hozza Anut és utánunk jönnek. -hallatszott a
válasz, melyet Yaken nem hallott.
,,-Nem hiszem el, a nagyuram ezzel a halandóval király ként
bánik és velem a hûséges szolgályával úgy bánik , mint egy
patkánnyal. Pedig én több éve szolgálom õt. Kijárna a
tisztelet nekem-e szolgálataimért! Engem csak úgy dobálhat,
rugdoshat, át gyalogolhat rajtam, azt a halandót pedig
akármilyen rosszat tett, meg bocsát neki!’’ -mérgelõdött Yaken.
-Yaken. Hozd Anut! -kiabált tejesen dühös hangon Sessy.
-Igenis nagyuram! -és már futott is Anuhoz-,, Persze engem
mindig ugráltathat, felháborító!’’ -és amekkorákat csak
tudott, úgy futott nagyura után.
*
-Végre, mindjárt ott vagyunk! -mondta Taki elégedetten.
-Igen. Már a lovak se nagyon bírják, pihenniük kell.
-jelentette ki Yuku.
Egy kis idõ múlva:
-Hát itt lennék! A Csúcs szirt, ez mindennél szebb és a
kilátás gyönyörû. Nem?
-De...-szipog, szipog
-Mi a baj Yuku? Miért sírsz? -kérdezte kedvesen Taki. Egy
kicsit aggódott barátnõje miatt, még sohasem látta sírni, ez
új volt neki. Hát nem csodálom, hogy sír. Ez egy fájó hely,
de szép emléket idéz fel benne.
-Igen. Sírok a múlt miatt.
-Miért? -kérdezte kíváncsian Taki.
-Mert egy gyönyörû kapcsolatot szakítottam szét a kötelesség
miatt ezen a helyen és fáj az emléke.
-keztek el hullani a könnyei.
-Akkor miért akartál idejönni? -kérdezte Taki ugyanolyan
kíváncsian.
-Tudod egyetlen emlékem attól a személytõl ez a nyaklánc és
megígértem, hogy én is adok neki valamit majd. De ez féléve
nem történt meg és itt az ideje ennek. -fogta a karika
gyûrûjét és felfûzte egy nyakláncra és úgy rakta le egy
különleges fa tövébe. 
-Miért raktad oda? Ki ez a személy? Onnan bárki elveszi!
-Nem! Mert ez a fa különleges és amit én vagy õ ideteszünk
azt senki sem tudja elvenni, csak mi.
-Ki õ? És honnan TUDOD, hogy eljön érte?
-Tudom, mert érzem, hogy rám gondol és megegyeztünk, ha újra
rám gondol idejön. Most eljön és itt az ideje átadnom az én
ajándékomat neki.
*
Folytatjuk!
VÉGE AZ 1.FEJEZETNEK.
A 2. FEJEZET CÍME : A FÁJÓ MÚLT